Gyász: életét vesztette a The Prodigy frontembere

A 49 éves zenészt a rendőrség találta meg, hétfőn reggel az otthonában. A hatóságok az idegenkezűséget hamar kizárták, azonban a holttestet halottkém vizsgálja majd meg, egyelőre nem tudni, hogy mi is okozta az ikonikus frontember halálát. – írta meg a The Sun magazin. A rendőrség és a mentők hétfőn reggel nyolc óra után érkeztek ki a helyszínre, azonban akkor már túl késő volt: holtan találták meg a Keith Flint. A mentősök szóvivője elárulta, hogy nem sokkal nyolc óra után kaptak egy hívást, miszerint egy eszméletlen állapotban lévő férfihez kellene mentőt küldeni. Nem sokkal a hívás beérkezését követően egy mentőautó ki is ment a helyszínre, ám a frontember életét már nem lehetett megmenteni.A The Prodigy nevű együttes a 90-es években vált az Egyesült Királyág egyik legnagyobb underground zenekarává. A banda a Firestarter és a Breathe nevű dalokkal robbant be a köztudatba, amikkel azonnal a slágerlistákat kezdték el uralni. Keith Flint a brit zeneipar ikonikus alakjává nőtte ki magát.A zenekar egyébként idén a Szegedi Ifjúsági Napokon lépett volna fel, azt egyelőre nem tudni, hogy a frontember halála mennyire befolyásolja a fesztiválon való fellépést.