Három nővel egy ágyban – megjelent Szilárd, a Quimby zongoristájának új dala

Szilárd az anyazenekar mellett SZILÁRD nevű szólóprodukciójával ír dalokat, ahol többek között Galambos Dorina, Kiss Flóra és Schoblocher Barbara is a partnerei.

A három énekesnővel közösen pedig most jelent meg legújabb, Just Another Day c. klipes daluk. A zenekart élőben a Quimby tagok összes zenekarát felvonultató Family Tugedör-turnén lehet hallani legközelebb.

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája tavaly új felállással ismét koncertezni kezdett saját neve alatt futó szólóprodukciójában. A lágyabb, mégis dögös pop dalokat zenésztársai mellett (Bátor Bence, Paczári Viktor, Tóth Ádám), régi szerzőtársával, Galambos Dorinával, a Blahalouisiana énekesnőjével, Schoblocher Barbival és Kiss Flórával, azaz Floval adja elő. A korábban megjelent Fejemben kiabálsz c. dalhoz hasonlóban, a most megjelent Just Another Dayben is Flo énekel, a többiek pedig vokáljukkal teszik még teljesebbé a számot.

Szilárd így mesél a friss szerzeményről: „A dal főszereplője egy nyughatatlan, minden ellen kicsit lázadni vágyó nő, aki persze inkább fejjel megy a falnak és a maga bőrén szeretne tapasztalni, nem a tanácsokra hallgatni. Igazi túlélő típus…” – mondja. – „A zene alapja az én fejemből pattant ki, hónapokig gyurmáztam a pianínómon, majd a zenekarral (Bátor Bence, Paczári Viktor, Tóth Ádám) feljátszottuk a már kész szerkezetű dalt. Az énekdallamon Dorinával kezdtünk el dolgozni, de végül Flóra találta el a tökéletes énekdallamot, az akkora már Kabarcz Rebeka által megírt szöveggel, a vokálokat pedig Barbi egészítette ki. Így lett teljes a képlet.”

A klipet sinco készítette, míg a keverést ezúttal is a több Szilárd, illetve Quimby-dalon is dolgozó Bernhard Hahn végezte, a fúvós részekért Subicz Gábor felelt. Szilárd és zenekara hamarosan turnéra indul a Quimbyvel: a Family Tugedör egy két órás örömzenélés, ahol a tagok Quimby melletti szerelemgyerekei is bekerülnek a koncertfolyamba. A turné Rácalmáson indul, beveszik Békéscsabát, Debrecent, Szombathelyet, végül pedig a Barba Negrában zárul egy duplakoncerttel.