„Hiszek a dalok erejében” – interjú Koncz Zsuzsával

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja Koncz Zsuzsával

Koncz Zsuzsa idén is – mint a korábbi években mindig – telt ház előtt koncertezett tavasszal az Arénában. Zenéjének, hangjának, színpadi jelenlétének hatására a közönség egy élhetőbb, szerethetőbb világnak adhatta át magát ezúttal is. De vajon mi a titka máig tartó szuggesztív hatásának? Többek között erre is kerestük a választ az interjú során, de természetesen az előadóművészi pályán megtett első lépésekről is szó esett.

Szülei miként fogadták, hogy az első Ki Mit Tud? adásába jelentkezett barátnőjével, Gergely Ágival, ahol végül országos elismertségre tettek szert?

Koncz Zsuzsa: Otthon erről az ötletemről nem igazán meséltem. Már az első adásra indultam, amikor szóltam: „Ha van kedvetek, nézzétek este a tévét, talán szerepelni fogok benne.” Szüleim mindig önállóságra neveltek, nem kellett engedélyt kérnem nem tiltott dolgokhoz. A Ki Mit Tud?-ra egyébként mi akkor nem komoly feladatként, hanem egy jópofa, izgalmas játékként tekintettünk.

Testvérei és az Ön hivatásában összecseng, hogy más-más kifejezőmódszerrel, de a pillanat megragadása a cél: egyik fivére, Koncz András Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a másik testvére fényképész. A családi neveltetés adta, vagy az élet rendelkezett úgy, hogy mindhármuk művészi pályára lépett?

Koncz Zsuzsa: Olykor mi magunk is csodálkozva néztünk egymásra testvéreimmel, hogyan csöppentünk ezekre a pályákra, hiszen otthonról nem kaptunk ilyen jellegű inspirációt. Szüleink tanult és rendkívül szorgalmas emberek voltak, de a művészeteknek – színháznak, kiállításoknak, koncerteknek – nem sok szerep jutott a mindennapi családi életben. A háború utáni generációnak általában nem maradt ideje ilyen jellegű elfoglaltságokra.

Előfordult, hogy testvéreivel inspirálták egymás művészetét?

Koncz Zsuzsa: Jellemzően nem, de például a Menetrend című albumom borítója András egyik leghíresebb festménye, az Önarckép nyomán született, amely három és fél évtized változását tükrözi vissza a portrén.

Édesanyja ápolónőként dolgozott, édesapja tanár és kántor volt. A lélek és a szellem, ami hivatásukból adódóan számukra meghatározó iránytű volt, az Ön zenei világának is alapértéke. Az értékrend, amit képvisel, ezek szerint családi örökség?

Koncz Zsuzsa: A másokért és a fontos ügyekért való kiállás, a környezetünkben élő emberek segítése, egymás támogatása – mind olyan követendő példa volt, amit szüleinktől láttunk, tapasztaltunk. Mi ezeket igyekeztünk lefordítani a művészet nyelvére.

Miközben karrierje szépen ívelt felfelé, és olyan magyar zenekarok kezdtek versengeni Önért, mint az Omega és az Illés, beiratkozott a jogi egyetemre. Mi ösztönözte e pálya felé?

Koncz Zsuzsa: Meggyőződésem szerint kellenek a szabályok – még családon belül is – ahhoz, hogy az emberek békésen éljenek egymás mellett, más módon nem működhet a rendszer. Az egyetemi éveket taposva azonban rádöbbentem: a jog nem arról szól, hogy kiküszöböljük az igazságtalanságokat, hanem arról, hogy kiszolgálja az aktuális rezsim pillanatnyi érdekeit. Miután ez nyilvánvalóvá vált számomra, még egy ideig folytattam ugyan a tanulmányaimat, de már csak fél szívvel.

Önéletrajzi könyvében írja: az ötödik lemezig el sem hitte, hogy a zenei pálya az Ön számára lehet életút, addig inkább érdekes elfoglaltságként tekintett rá. Mitől következett be a fordulat?

Koncz Zsuzsa: Rájöttem, a dalokkal olyan eszköz van a kezemben, amellyel kifejezhetem, kiénekelhetem azt, hogy milyennek látom a világot, elmondhatok sok mindent arról, ami velünk, körülöttünk történik, a mindennapi életünkről énekelhetek, amely feltehetően mindnyájunk élete. Zenénk által elmondhatjuk, hogy mit szeretünk és mit nem, mi tetszik és mi nem, hogyan lehetne jobb, élhetőbb ez a világ. Úgy tűnt, ez sokakat érdekel, az emberek igénylik, amit csinálunk. Természetesen ehhez kellettek Bródy János zseniális szövegei. Amikor először ütköztünk a kultúrpolitikával – mely számára mindig is kellemetlenek voltunk – egyértelművé vált, hogy helyes úton járunk. Egy ilyen közegben üzeneteinkre valóban szüksége lehet az embereknek.

Bródyval legelőször egy baráti társaságban, egy balatoni mólón találkoztak. Már akkor érződött– ahogy többször nyilatkozta vele kapcsolatban –, hogy nagyon egyívásúak?

Koncz Zsuzsa: Ez inkább később derült ki számomra, amikor már elkezdett szövegeket írni. Tény azonban, hogy már a megismerkedésünk első pillanataiban is nyilvánvaló volt, hogy Bródy nem egy mindennapi srác. Nem csak azért, mert már akkor is nagyon okos volt, de egész lénye sugározta, hogy különleges ember.

Milyen volt a közös alkotói folyamat? Mindig gördülékenyen tudtak együtt dolgozni, vagy adódtak olykor ellentétek a szövegíró és az előadóművész között?

Koncz Zsuzsa: Előfordult természetesen, hogy más véleményen voltunk, de mindig meg tudtuk beszélni, és jó kapcsolat, egyetértés alakult ki közöttünk, ami a mai napig működik. Ha valami nem tetszett egy-egy dalban, őszintén megmondtam, ő ezen soha nem sértődött meg. Ez a szerzők esetében ritka tulajdonság mert úgy gondolják, hogy tökéleteset, hoznak létre, aminek úgy kell megszólalnia ahogy elképzelik. Én azonban úgy működöm, hogy ha valami zavar, és azon nem lehet változtatni, vagy javítani inkább nem vállalom el a dalt.

Színpadi megjelenése mindig kifogástalan, letisztult, nőies, és igen egyedi. Saját ízlésére épít, vagy általában szakemberektől kér tanácsot?

Koncz Zsuzsa: A legfontosabb, hogy a ruha szolgáljon engem és a dalokat, nem fordítva. A ruha ne korlátozzon a színpadon, hiszen számtalan más dolog van, amire figyelek, és az ne a ruha legyen. A privát ruhatáramat alapvetően magam alakítom, a saját ízlésem szerint. A fellépő kosztümökkel kapcsolatos elképzeléseimet ipaművész barátnőm segítségével szoktuk megvalósítani. Az egyszerű de divatos ruhákat szeretem, azokat melyek nem hivalkodók. A klasszikus fazonok állnak közel hozzám, amiket igyekszem mindig egy-egy érdekes, nem odaillő kiegészítővel feldobni. Például Magyarországon én voltam az első énekesnő, aki szmokinghoz tornacipőt húzott és úgy lépett színpadra.

Ha már a megjelenésnél tartunk, egy országot sokkolt, amikor megvált az imidzséhez szorosan hozzá tartozó, gyönyörű, hosszú hajától.

Koncz Zsuzsa: Távolról sem a figyelemfelkeltés volt a cél. Akkor már több mint harminc éve viseltem hosszú hajat, ami kétségtelen, hogy nagyon nőies és dekoratív, de a mindennapokban nem egyszerű bánni vele. Változtatni akartam.

Milyen hosszú volt, amikor levágták?

Koncz Zsuzsa: Előtte nem sokkal mértük, akkor 89 centiméter volt. A fonatokat azóta is őrzi egy barátnőm.

Talán kevésbé ismert tény Önnel kapcsolatban, hogy szereti a futballt. Miként ébredt fel ilyen irányú érdeklődése?

Koncz Zsuzsa: Egészen kicsi lányként, talán még ötéves sem voltam. Édesanyám bátyja nagy focirajongó volt. Gyakran, amikor a rádióban közvetítették a mérkőzéseket, mellé kucorodtam, és együtt hallgattuk az adást. A mai napig szeretem a jó focit, szívesen követem a Barcelona, a Reál Madrid, vagy éppen az ujjáéledni látszó Ajax meccseit.

Mindig légy önmagad! Hallgasd meg mások véleményét, de Te döntsd el, hogy melyek azok, amelyeket megszívlelsz! A saját utadon haladj!

Pályáján kapott olyan meghatározó tanácsot, ami elkísérte az évtizedek során?

Koncz Zsuzsa: Énektanárom mondta egyszer: „Mindig légy önmagad! Hallgasd meg mások véleményét, de Te döntsd el, hogy melyek azok, amelyeket megszívlelsz! A saját utadon haladj!”

Kertész leszek, A Kárpáthyék lánya, a Ha én rózsa volnék, a Valahol egy lány, a Mama, kérlek, az Ég és föld között – csupán néhány gyöngyszem abból a kivételesen gazdag életműből, ami eddig már Ön mögött áll. Van olyan dal, ami különösen kedves a szívének?

Koncz Zsuzsa: Göncz Árpád mondta egyszer, hogy a Ha én rózsa volnék című dal számára olyan, mint egy második himnusz. Magam is úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb dalom, de van még sok más fontos dal, melyeket ma is énekelek a koncertjeimen. A régi dalokat és az újakat egyformán szeretem – mert keletkezési idejüktől függetlenül – együtt fejezik ki a körülöttünk kavargó sokszor vad és néha durva világot.

Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekes, a francia Becsületrend lovagja

A magyar beat-, pop- és rockzene egyik meghatározó egyénisége. A Ki Mi Tud? után lendületesen ívelt fel pályája. Az 1970-es évekre már elismert előadóművészként jelentek meg egymás után albumai, az évtized közepétől pedig sorra kapta a külföldi felkéréseket is. Koncertezett Németországban, Franciaországban, a Szovjetunióban, Lengyelországban, Romániában és az Amerikai Egyesült Államokban egyaránt. Közben itthon is rendszeresen fellépett. A dalaiban megjelenő hite, életfelfogása, a világról alkotott képe generációkat ragad magával. 1992 óta évről évre teltházas koncerteket ad a Budapest Sportcsarnokban, majd az Arénában. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda számára öröm, hogy a művésznőt tagjai között tudhatja.