Rekordidő alatt keltek el a jegyek a 2019-es Pilvakerre

Rekordidő alatt keltek el a jegyek a 2019-es Pilvakerre

Jövőre először az Erkel Színházból a Sportarénába költözik a Red Bull Pilvaker csapata, de úgy tűnik, hogy Budapest legnagyobb koncerthelyszíne is kicsinek bizonyult az esemény lebonyolítására.

Az már többször is bebizonyosodott, hogy a Red Bull Pilvaker rendezvényére elképesztő az érdeklődés. A korábbi esztendőkben szinte percek alatt fogytak el a jegyek az eseményre, s még így is ezrek maradtak az Erkel Színház falain kívül. Idén október 23-án reggel 10 órakor indult a jegyvásárlás, de pár másodperc elteltével már olyan szinten túlterhelt volt az oldal, hogy örült az ember, ha egymás melletti jegyeket tudott venni, vagy egyáltalán belépőt tudott váltani, hiszen szemmel láthatóan szürkültek el a szabad székek.

A Pilvaker délutánra teltházas lett, így jövőre 12.500 ember fogja együtt ünnepelni március 15-ét. A jegyek 90%-a két órán belül elfogyott, ilyenre eddig csupán egyszer volt példa, 2009-ben, amikor az AC/DC jött hazánkba. Néhány VIP jegy még délutánig gazdára találta, majd utána kikerült a ‘MEGTELT’ tábla.

A redbull.hu oldalán megjelent közleményben olvasható, hogy az értékesítés kezdetekor 92.000 oldalbetöltés érkezett, melyből 30.000 folytatódott vásárlási szándékkal. Ez akárhogy is számoljuk, az Aréna befogadóképességének közel háromszorosa.

A rajongók természetesen reménykednek, hogy a szervezők meghirdetnek egy másik időpontot is, erről azonban nem szóltak a hírek. Az biztos, hogy a Pilvaker az eddig megszokott színvonalat idén is hozni fogja, elvileg sok új meglepetéssel is készülnek majd.

A hangolódást sosem lehet elég korán elkezdeni, így mutatjuk is a tavalyi előadást:

Forrás/kép: Redbull, Petőfi Rádió