Tehetségek nyomában: Zenél az utca

Te hallottál már a Zenél az utca vlogról, amit Odett tavaly decemberben hozott létre?


A projekt célja, hogy olyan zenészeket mutasson be Odett Nektek, akikről már esetleg hallottatok vagy láttátok őket Budapest utcáin, de szélesebb körben még nem ismertek.

Ha nyitottak vagytok az új tehetségek megismerésére, és szívesen egybekötnétek ezt a kellemes délutánt egy finom kávékóstolással, akkor várunk titeket sok szeretettel!

Az esemény 16:00 órakor egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik, melyet Ott Anna vezet.

A vendégek az első epizódban szereplő Kovács Kristóf és a negyedik rész énekese Jana Shabes lesz, akik egy fél-fél órás akusztikus koncertet adnak Nektek.

Szeretettel várunk benneteket, és hogy le ne maradjatok, kövessetek bennünket és a #zenélazutca-t is!

View this post on Instagram

Mi imádjuk a zenét és támogatjuk a tehetséges előadókat és a kreatív kezdeményezéseket! 😊 𝗛𝗮𝗹𝗹𝗼𝘁𝘁𝗮𝘁𝗼𝗸 𝗺𝗮́𝗿 𝗮 𝗭𝗲𝗻𝗲́𝗹 𝗔𝘇 𝗨𝘁𝗰𝗮 𝘃𝗹𝗼𝗴𝗿𝗼́𝗹, 𝗮𝗺𝗶𝘁 𝗢𝗱𝗲𝘁𝘁 𝘁𝗮𝘃𝗮𝗹𝘆 𝗱𝗲𝗰𝗲𝗺𝗯𝗲𝗿𝗯𝗲𝗻 𝗶𝗻𝗱𝗶́𝘁𝗼𝘁𝘁 𝗮 𝗬𝗼𝘂𝘁𝘂𝗯𝗲 𝗰𝘀𝗮𝘁𝗼𝗿𝗻𝗮́𝗷𝗮́𝗻? Itt megtaláljátok a részeket: https://bit.ly/2sOzKh3 A projekt célja, hogy olyan zenészeket mutasson be Odett Nektek, akikről már esetleg hallottatok vagy láttátok őket Budapest utcáin, de szélesebb körben még nem ismertek. Ha nyitottak vagytok az új tehetségek megismerésére, és szívesen egybekötnétek ezt a kellemes délutánt egy finom kávékóstolással, akkor várunk titeket sok szeretettel! Az esemény 16:00 órakor egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik, melyet Ott Anna vezet. A vendégek az első epizódban szereplő Kovács Kristóf és a negyedik rész énekese Jana Shabes lesz, akik egy fél-fél órás akusztikus koncertet adnak Nektek. Szeretettel várunk benneteket, és hogy le ne maradjatok, kövessetek bennünket és a #zenélazutca-t is! Starbucks: https://www.instagram.com/starbucksmagyarorszag/,https://www.facebook.com/StarbucksMagyarorszag/ #ZenélAzUtca: https://www.instagram.com/odettofficialinstagram/, https://www.youtube.com/user/odettofficialmusic/ Tájékoztatunk, hogy a rendezvényen kép- és hangfelvétel készül.* *A személyes adataid adatkezelője az AmRest Kávézó Kft. (székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. 3. ép. 2. em., cégjegyzékszám: 01-09-890124) (a továbbiakban: Társaság). Társaságunk a munkavállalóknak szóló tájékoztatás személyesebbé tétele céljából a rendezvényről kép- és hangfelvételt készíthet. A rendezvényen való részvételeddel, illetve a Rendezvény helyszínére való belépéssel kifejezetten hozzájárulását adod képmásodnak, hangmásodnak rögzítéséhez, azzal, hogy kizárólag a kifejezett beleegyezéseddel nevezünk meg. Amennyiben közszereplőnek minősülsz, úgy a beleegyezésed nélkül is megnevezhető vagy. A kép- és hangfelvétel felhasználása térben, időben, és felhasználási módban korlátlan. AmRest a későbbiekben korlátozás nélkül, szabadon jogosult a Rólad készített és készült hang- és/vagy képfelvétel és megjelenítés hasznosítására, felhasználására (pl. a jövőben

A post shared by starbucksmagyarorszag (@starbucksmagyarorszag) on

A vlog korábbi részeit itt most vissza is nézheted!