Újra keresik Budapest dalát

Ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton.

“Az idei kiírás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa. Zene és sport szorosan kapcsolódik egymáshoz, mindkettőnek erős közösségteremtő ereje van. Idén arra vagyunk elsősorban kíváncsiak, milyen a városi sport zenéje” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

A szervezők felkérését Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és a New Level Empire fogadta el, ők valamennyien részt vettek a bejelentésen. A dalokat tavasszal koncerten mutatják be és CD is készül.

Mint elhangzott, a tavalyi első kiírásra több mint száz pályamű érkezett Budapest dalára, a közönségszavazáson több százezren vettek részt. Joós István, a CD-t megjelentető Magneoton kiadó vezérigazgatója, a zsűri elnöke kitért arra, hogy a tavalyi számok letöltési/lejátszási száma 145 ezer volt, a Budapest tematikájú dalok a rádiókban 7265 alkalommal hangzottak el, az elkészült klipek mintegy 1,7 milliós nézettséget hoztak. 2018-ban Radics Gigi Budapest Szerelem című szerzeményét választották Budapest dalának, a közönségdíjat Benji Bárhol járok című száma kapta.
“Zenében és sportban közös a ritmusérzék, a siker eufóriája, számos sportágban a zene nélkülözhetetlen. Célunk idén az, hogy a hangulat legyen a főszereplő a sport, a zene és Budapest hármasában” – jegyezte meg Joós István.

“Miután felkértek a részvételre, szinte rögtön leültem és megcsináltam a dalt, amelynek munkacíme: Budapest fölött a Nap újra kisütött. Valamit szeretnék visszaadni a városnak abból a sok minden jóból, amit az elmúlt évtizedekben kaptam tőle. A zene nyilván olyasmi, ami tőlem várható, modern hangzással és hangszereléssel egy dinamikus szám” – mondta Szikora Róbert az MTI-nek. A zenész a sajtótájékoztatón elmondta, hogy dalában szerepet kap az általa korábban mentorált énekesnő, Tóth Andi.

Együtt indul a projektben Tóth Gabi és Majka (Majoros Péter); ők Szabó Zé és Molnár Tamás szerzeményét fogják előadni. Régóta szerettek volna duózni, most ez megvalósul. A New Level Empire énekese, Ujvári Zoltán Szilveszter arról beszélt, hogy a mai fiatalok számára Budapestben elsősorban a buli, a bizsergés, az éjszakai élet, a dinamizmus a fő vonzerő.
A zsűriben Joós István mellett Rakonczai Viktor zeneszerző, Rózsa István (Rózsa Records), Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat kulturális főosztályvezetője és Szűts László, a Mahasz elnöke kapott helyet.

A március 22-i határidőig beérkezett dalokra az előválogatás után április 8. és 25. között lehet szavazni www.budapestdal.hu oldalon, a megszületett produkciókat április 26-án gálakoncerten mutatják be a Thália Színházban, ott dől el, ki nyert. A győztes egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet, megkapja a Budapest Dal plasztikai díjat, oklevelet, emellett egymillió forint pénzjutalomban is részesül.

(MTI)