Újra magyar dallal jelentkezik a yesyes csapata!

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő yesyes zenekar a második magyar számával veti bele magát a fesztiválszezonba! Legújabb daluk a Nemesfém címet kapta, és azokat a helyzetekről, amikor a nehéz körülmények a legtöbbet hozzák ki az emberből!

A yesyes legújabb zenéje a Száraz Bence által megálmodott magyar dalszöveggel lett teljes  „Azt szerettem volna megfogalmazni, hogy az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy mennyi feszített munka, és küzdelem van egy-egy eredmény mögött. A dalban megjelenik a megállíthatatlan makacs elszántság, a sikerrel járó adrenalin, és az a tudat is, hogy ennek ára van – méghozzá nem is kicsi. A refrén pedig azt üzeni, hogy a potenciál valójában mindenkiben megvan! Az már a mi döntésünk, hogy megéri-e nekünk, hogy a nehezebb utat válasszuk, ami viszont messzebb visz.”- mesélte Bence.

A dal számomra a motivációról szól. Ha hiszel magadban és az álmaidban, akkor bármit el tudsz érni, akárki is próbál visszahúzni, vagy hátráltatni! – árulta el Katona Tamás, a yesyes dobosa.

A srácok idén a BRAINS zenekarral indultak országos turnéra, aminek májusi állomásaként az egyik legnagyobb szabadtéri színpadon, a Budapest Parkban is játszhattak.  A fiúk számára ez a koncert maga is egy valóra vált álom, így nem is volt kérdéses, hogy a dalhoz a fellépésről készített felvételekből készítettek Lyrics videót! A videót Kovács Péter filmezte és vágta, Vörös Benjámin feliratozta és animálta.

Tajtékozhat a tenger, de átéri a part – szóval mondj te is igent az álmaidra!