Zseniális új albummal tér vissza a pop világába Dido

Dido nevét annak idején Eminem révén ismerhette meg a nagyközönség, ám ezután igazi ikonná, a pop egyik csillagává vált. 

Azonban Dido most már lassan öt éve nem jelentkezett új albummal, ám nagyon úgy tűnik, hogy megérte várni az újdonságra, ugyanis készülő lemeze minden várakozást felülmúl majd, legalábbis az első „ “Give You Up”-ból készült klip erről ad tanúbizonyságot.

Dido nemrégiben mutatta meg, legújabb, formabontó balladáját, ami a nemsokára megjelenő Still On My Mind-on kapott helyet. Az LP március 8-án jelenik meg, a várakozások szerint pedig egy igazán ütős kis albumot hozott össze az énekesnő. A zongorabetétekkel fűszerezett dalok hozzá az igazi Dido féle világot, a klip képi világa és megjelenése pedig egyfajta melegséget kölcsönöz.

Dido maga úgy nyilatkozott a daláról, hogy ez egy olyan nóta, ami a megtört lelkeknek szól, azoknak, akiknek már valaha nagyon fájt, de szerinte ez a dal képes lehet erőt adni ezeknek a lelkeknek.

Mi már nagyon várjuk az új korongot, hiszen éveket kellet várnunk rá.

Dido egy rövid észak-amerikai turnét is tervez, ami június 13-án indul Chicagóban.