Közel 2 milliárd forint jogdíjat kaptak a magyar dalszerzők a tavalyi rádiós és televíziós játszásaik után

1,967 milliárd forint jogdíjat fizetett ki az Artisjus 7477 magyar dalszerzőnek 44 ezer magyar zeneműre május közepén. Ezúttal a televíziókban és rádiókban tavaly elhangzott dalok után utalta a zenei alkotók éves fizetését a jogkezelő. A járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészeknek ezt a jövedelmet most hosszabb időre kell beosztaniuk.

Forrás: ArtisjusForrás: Artisjus

 Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri, majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat.

A zenészek bevételeinek átlagosan 25 százaléka a jogdíj, a járványhelyzet miatt az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a fő, vagy akár az egyetlen jövedelemforrása. Az előző évre járó szerzői jövedelmeket az Egyesület évente két részletben folyósítja. Idén május közepén a 2019-es rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők. A „nagyfelosztás” második ütemében az Artisjus július elején fizeti ki többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat.

Az Egyesület nemcsak a magyar, hanem a külföldi művek magyarországi lejátszásait is számontartja, kifizetéseit intézi. Ezúttal 3 milliárd 698 millió forintot osztott fel és fizetett ki magyar és külföldi dalszerzőknek (és örökösöknek), 155 ezer különböző zeneműre. A teljes kifizetett összeg 53 százaléka, azaz 1 milliárd 967 millió forint jutott 44 088 magyar dalra vagy zeneműre. A magyar szerzők közül összesen 7477-en részesültek ebből az összegből.

„A szerzői jogdíjak erősen függenek a zenét használó iparágak – pl. rendezvények, vendéglátás, turizmus, média – sikerétől. Mivel a gazdasági szakemberek, ha eltérő mértékben is, de minden területen komoly csökkenést jeleznek előre, a most kapott fizetést a szerzőknek egy év helyett sajnos várhatóan hosszabb időre kell beosztaniuk. A mostani járványhelyzet visszaesése majd jövőre érezteti hatását a kifizethető jogdíj összegében – mutat rá a helyzet hosszútávú következményeire dr. Szinger András, az Artisjus főigazgatója. „Idén külön is köszönöm munkatársaimnak, hogy a hirtelen jött, teljes távmunka nehézségeivel megküzdve nehezített terepen is gondoskodtak arról, hogy a szerzők időben megkapják az éves jogdíjaikat” – tette hozzá a főigazgató.

A mostani jogdíjkifizetés nem támogatás, hanem a szerzők saját jövedelme, melyet műveik 2019-es játszottsága eredményezett. A kifizetett összegek megállapítása pontos elhangzási adatok alapján, a nyilvános Felosztási Szabályzat számítási rendszere szerint, „automatikusan” történik. Ugyanakkor a kifizetett szerzői jogdíjak mintegy 7%-ából az Artisjus idén is szociális és kulturális alapot különít el a szerzők szándéka alapján. Ebből a következő évben történnek majd kulturális támogatások a Nemzeti Kulturális Alap útján, valamint jövedelempótló, nyugdíjkiegészítő és rászorultsági támogatások az Artisjus saját zenei és irodalmi alapítványai révén.

A részletes elemzés az Artisjus zenei blogján, a dalszerzo.hu oldalon olvasható: https://dalszerzo.hu/2020/05/14/3-milliard-683-millio-forint-jogdij,-ebbol-majdnem-2-milliard-magyar-zenekre/

 

Forrás: ZeneKult.hu

Ha tetszett oszd meg ismerőseidnek:

Megosztás itt: facebook
Facebook

neked ajánljuk

Weboldalunk cookie-kat használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Bővebben a cookie-król