Varga Judit Tandi Flora énekesnő dalában hegedül!

Az igazságügyi miniszter a “Szomorú vasárnap” feldolgozásában kapott nem mindennapi szerepet.

Az 1933-ban keletkezett magyar sanzont, a “Szomorú vasárnap” című Seress Rezső-szerzeményt a legnagyobb magyar világslágerként tartják számon. A dalnak számtalan feldolgozása létezik, ehhez a lajstromhoz csatlakozott Tandi Flora nemzetközi hírű énekesnő, aki különleges vendéget hívott a dal újragondolásához.

“A ‘Szomorú vasárnap‘ hangulatát mindenképp egy erőteljes, klasszikus hegedűszólóval akartuk megerősíteni, ezért zenei producerem, Molnár Gábor vadonatúj hangszerelést készített a dalhoz egy különleges hegedűbetéttel. Az alkotófolyamat közben a menedzserem épp az érettségi találkozójára készült, és egykori gimnáziumi osztálytársát hívta meg ebbe a különleges zenei projektbe közreműködő művésznek. A hegedűn kiválóan játszó osztálytárs nem más, mint Varga Judit igazságügyi miniszter, aki örömmel igent mondott a felkérésre. A dalban egy eddig széles körben nem ismert tehetségét villantja meg” – nyilatkozta Flora.

Focizni és kosárlabdázni már láthattuk az igazságügyi minisztert, de hegedülni még nem! A felvételt még tavaly készítették, és most elérkezettnek látták az időt, hogy bemutassák az elkészült alkotást.

A videót itt tudod megnézni >>>

Ha tetszett oszd meg ismerőseidnek:

Megosztás itt: facebook
Facebook

neked ajánljuk

Weboldalunk cookie-kat használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Bővebben a cookie-król